A pillanat

Egyszercsak kitisztult a kép, és újra lélegezni kezdett az ezidáig valahogy elszigetelt tudás. Tudás, tapasztalás, megfigyelés - nevét, helyét nem találtam. Hogy melyik is szülessen meg előbb, nem tudtam, így csak vártam, vártam, vártunk együtt, hol türelemmel hol dühösen. Aztán egyszercsak valaki megmutatta - lehet hogy hogyan nevezem nem is fontos. Talán ha hagynám hogy magától alakuljon...?  

Amit eddig meg akartam ragadni, igen, megragadtam forgattam, néztem jobbról-balról, sehogy sem lett jobb. Éltek bennem hát tovább, nem fakultak meg - nem - éltek tovább, ugyanúgy  mint amikor megtörténtek, mint valami aktív tér ami be van zárva valami rugalmas burokba, nem értettem, hogyan? Lettek egyre sűrűbbek, nehezebbek, tapadtak rám mind. Elengedtem hát a szorítást, nagy nehezen.